Képolvasás. In memoriam Gera Mihály
A Capa Központ esszéíró pályázatot hirdet Gera Mihály (1931–2024) emlékére, a neves fotótörténész, szerkesztő és író munkássága előtt tisztelegve.
A pályázat célja, hogy az írás és a kép kapcsolatát újragondolva, a résztvevők saját értelmezésükkel és érzékenységükkel közelítsenek Gera Mihály Capa Központban őrzött gyűjteményének egy-egy fotográfiájához.
Gera Mihály nemcsak a magyar fotótörténet egyik legjelentősebb kutatója és szerkesztője volt, hanem kivételes pedagógus is, aki generációkat tanított a fénykép értő olvasására. A „Képolvasás” néven tartott óráin arra ösztönözte hallgatóit, hogy ne pusztán nézzék, hanem értelmezzék a képet: hagyják, hogy az hasson rájuk, kérdéseket tegyenek fel, és saját nézőpontjukból reagáljanak a látottakra. A pályázat ennek a szellemiségnek a továbbvitelére hív. A felhívás ezzel nemcsak írói, hanem képzőművészeti jelenlétet is teremt: a szöveg és kép egymás mellett, párbeszédben lesz látható – ahogyan azt Gera Mihály is tanította.

„Hogyan kezdjünk hozzá? (Ez csupán egy lehetséges megoldás a sok közül! A fényképhez nem vezet tömegközlekedés!) Hagyjuk magunkra hatni a fényképet. Minden fénykép bizonyos hatást gyakorol ránk. Vonz vagy taszít. Meg kell keresnünk, hogy mivel éri el a fénykép a ránk gyakorolt hatást. Milyen képzettársításokat indít meg be bennünk. Alapvető kiindulási pont a jóindulat. Azt kell feltételeznünk, hogy valaki valamit közölni szándékozik velünk; valamit, ami számára fontos. Előfordulhat, természetesen, hogy lépre csal bennünket a fénykép; kiderül, szélhámosság áldozatai vagyunk, mert nincs mögöttes tartalom, hanem csak üres látvány.”
Gera Mihály
A feladat
A pályázók válasszanak egy fotográfiát Gera Mihály gyűjteményéből (a képek elérhetők a Capa Központ által létrehozott Gera Archívum weboldalán: https://geraarchivum.capacenter.hu/fotografusok/) és írjanak róla egy legfeljebb 3000 karakteres esszét.
Az esszé lehet elemző, irodalmi vagy személyes hangvételű, de mindenképpen a szerző saját látásmódját, érzékenységét és gondolkodását tükrözze.
Részvételi feltételek
- A pályázaton bárki részt vehet, aki betöltötte 18. életévét.
- Egy pályázó egy esszével nevezhet.
- Az írásnak saját, eddig nem publikált alkotásnak kell lennie.
- Terjedelem: legfeljebb 3000 karakter (szóközökkel).
- Formátum: word; a fájlnév tartalmazza a szerző nevét és a választott kép alkotóját, címét.
Az esszéket digitális formában a következő címre kell beküldeni: info@capacenter.hu
A levél tárgya: Képolvasás pályázat – [szerző neve]
Beküldési határidő: 2026. május 4.
Eredményhirdetés: 2026. május 31.

Díjazás és közzététel
A szakmai zsűri által kiválasztott három nyertes pályázó esszéjét és az íráshoz kapcsolódó fotót 2026-ban bemutatjuk a Capa Központban és közzétesszük a Capa blogon, valamint az Artmagazin online felületén. Mind a három díjazott fejenként 60 000 Ft díjazásban részesül.
Zsűri tagok:
- Csontó Lajos Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Művészeti Karának dékánja
- Kopin Katalin művészettörténész, a Capa Központ kurátora
- László Zsófia szerkesztő-műfordító, Gera Mihály özvegye, a hagyaték gondozója
- Révész Emese művészettörténész, az ELTE BTK Művészettörténeti Intézetének docense
- Topor Tünde művészettörténész, az Artmagazin főszerkesztője

Adatkezelés és adatvédelem
A pályázat során
- az adatkezelés tárgya: a pályázó neve és e-mail címe
- az adatkezelés jogalapja: az érintett hozzájárulása
- az adatkezelő: Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ Nonprofit Kft.
- az adatkezelés célja: a pályázók és a pályázatok nyilvántartása
A Robert Capa Nonprofit Kft. a pályázók adatait marketing vagy egyéb célra nem használja, harmadik személy részére nem adja át.
- az adatkezelés időtartama: 2026. március 1.- 2026. május 31.
A Robert Capa Nonprofit Kft. a pályázat eredményhirdetést követően a nyertes pályázókkal az esszék felhasználásáról külön írásban állapodik meg, a többi pályázó adatait az adatkezelés időtartamának lejártát követően nem kezeli.
Az adatkezeléssel és adatvédelemmel kapcsolatos egyéb kérdések tekintetében a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ Nonprofit Kft. Adatkezelés és adatvédelmi szabályzatában foglat szabályok az irányadók. A Szabályzat a Capa Központ honlapján megtalálható.