Upcycling Two – MOME Fotográfia MA diplomakiállítás
Megnyitó: 2024. szeptember 26., csütörtök, 18 óra
Helyszín: Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ / Robert Capa Contemporary Photography Center
1065 Budapest, Nagymező utca 8.
Kiállító alkotók: Eördögh Lola, Horváth Anita, Koroknai Patrícia, Kováts Gergely, Legát Franciska, Mari Ornella
A kiállítás kurátora: Gellér Judit, Phd, MOME Budapest
A kiállítást megnyitja: Marc Prüst, szerkesztő, kurátor, a MOME Photography MA oktatója
Kiállítás megtekinthető: 2024. szeptember 27. – október 27.
Kedd–péntek: 13 – 18 óra
Szombat–vasárnap: 10 – 18 óra
Immár harmadik éve rendezzük meg Fotográfia MA képzés végzőseinek kiállítását a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Capa Központ együttműködésében a Project Room kiállítótérben. A professzionális pályájukat megkezdő fiatal fotográfusok az angol nyelvű, nemzetközi képzés során négy féléven keresztül foglalkoznak a személyes érdeklődésük fókuszában álló kérdésekkel. A diplomamunkák között ezért éppúgy megjelennek az identitás – a belső és külső hatásoktól befolyásolt élettörténetek – és az emlékezet – a személyes történetekből kibomló korrajzok –, mint az emberiség egészét érintő kortárs globális kérdések. Az eligazodási kísérlet az egyéni élethelyzetek, a személyes és a társadalmi kapcsolatok bonyolult szövevényében gyakran óriási kihívást jelent. A bemutatott munkák sokszor nehezen megélt élethelyzeteket mutatnak be, lehetőséget kínálva az azonosulásra, az empátiára, a problémák felismerésére, miközben nem mellőzik a játékosságot és kifejezik a művészi szabadságot. A kiállításon látható sorozatok a kortárs fotográfia eszköztárának, stílusirányzatainak és installálási módjainak széles skáláját vonultatják fel, melyek minden esetben reflektálnak a felvetett témákra.
A fotográfia elnevezés az utóbbi másfél évtizedben egyre inkább olyan retorikai alakzattá vált, amely egy tevékenységre utal, többé-kevésbé függetlenül annak technikai részleteitől, a lezajló valós folyamatoktól. A fényképezés szó így inkább jelöli azt az attitűdöt, amely megalapozza ezt a cselekvést – és a mögötte húzódó szándékokat –, amit aztán visszafejthetünk a végeredményből (a fényképből vagy a fényképek sorozatából). Ez a végeredmény pedig egyfajta – képekben közvetített – közlés, üzenet a maga sajátos retorikájával.
A diplomamunkák mindig sokfélék. De nem csak témafelvetésükben különböznek, hanem abban is, ahogy a téma képpé válik az eltérő vizuális kifejezőeszközöknek köszönhetően. Vitatott ugyan, hogy a képnek lenne nyelve, pláne a fényképnek, mégis, más-más az a nyelv, amelyet ezek a munkák „beszélnek”. Azt mondják, a fényképezésnek univerzális a nyelve, mindenhol érthető, még ha nem is ugyanúgy. Míg mi, emberek különféle nyelveken beszélünk, a fényképezés biztosítaná azt a közös nyelvet, amelyet mindannyian értünk, amelyen kommunikálhatunk egymással. Ez persze nem feltétlenül van így, mert azt, amit a fénykép üzenetként hordoz, sokféleképpen érthetjük. Azonban sosem „hermetikus”, mert mindig tartalmaz olyasmit, ami felismerhető, ezáltal értelmezésre adja magát. A fényképezés és annak különféle digitális változatai továbbra is lehetőséget adnak így arra, hogy párbeszédbe elegyedjük vagy épp fenntartsuk a kommunikációt. Segítségével érvényre juttathatjuk gondolatainkat, szándékainkat, mivel a kifejezés különbségei felfoghatók sajátos nyelvi változatként, nem pedig egy teljesen másik nyelvként. A sajátos nyelvhasználat pedig felkelti az érdeklődést. Szeretik, mert más, szeretik, mert felismerhető, mert emlékezni lehet rá, a kis különbségekre, a finom, de nyilvánvaló eltérésekre, amitől ez a nyelv esetenként még kifejezőbbé válik. Szeressétek a saját képi nyelveteket, bírják bárhogy is szóra képeiteket. Ez a tiétek, vállaljátok bátran. — PFISZTNER GÁBOR PHD