MOME Photo MA Diploma 2025: JÖVŐ A JELENBEN: Barátságos és veszélyes, 1.
Megnyitó: 2025. szeptember 9., kedd, 18 óra
Helyszín: Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ
1065 Budapest, Nagymező utca 8.
Kiállító alkotók: Eddie BOTSTEIN, GRINBERG Daniella, Sveta MAXIMOVA, MELEGH Benjámin és PÁL András
Szervezők: ERDEI Krisztina, GELLÉR Judit, KUDÁSZ Gábor Arion, BALLAGÓ Márton
Bevezetőt mond: ERDEI Krisztina (MOME, MA szakvezető)
Kiállítás megtekinthető: 2025. szeptember 10. – október 05.
Kedd–péntek: 13 – 18 óra
Szombat–vasárnap: 10 – 18 óra
A megnyitón közreműködik az Azta Zenekar.
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) fotográfia mesterképzése jóval több, mint egy akadémiai program — egy dinamikus és sokszínű közösséget jelent, a gondolatcsere és a közös látásmód terét. Egy olyan kulturális hibriditással jellemezhető hely, ahol különböző nemzetiségű hallgatók dolgoznak együtt; ahol a magyar és a nemzetközi fotográfiai gyakorlatok összefonódnak; ahol regionális kontextusban helyezzük el magunkat, miközben reflektálunk a fotográfia globális nyelvére. Ez a kritikai gondolkodás színtere, ahol a fotográfia más médiumokkal találkozik, ahol a művészi és az alkalmazott fotográfia párbeszédet folytat, és ahol vizsgáljuk a fotográfia társadalmi szerepét. Itt kezd kirajzolódni a nemzetközi karrierek útja, és az itt megszerzett tudás túllépi az országhatárokat, amikor a hallgatók hazaviszik azt, amit itt tanultak. Ugyanakkor folyamatosan keressük és támogatjuk azokat a kortárs hangokat, akik továbbviszik azoknak a magyar fotográfusoknak az örökségét, akik a 20. században meghatározó szerepet játszottak a nemzetközi fotóművészet alakulásában.
Ebben az évben vettem át a fotográfia mesterszak vezetését. Ezt a szerepet egyfajta köztes térként fogom fel — lehetőségként, hogy szorosan együtt dolgozzak elkötelezett oktatóinkkal, és kapcsolódjak a fotográfia következő generációjával. Célunk, hogy segítsük a hallgatókat saját hálózataik kiépítésében, és olyan személyes fotográfiai gyakorlat kialakításában, amely rezonál a jelen kihívásaival. A mai világban a hallgatók előtt számtalan út áll, és mi azért vagyunk itt, hogy segítsünk eligazodni ebben az összetett rendszerben. Akár személyes, akár kollektív témából indulnak ki, közös vágyunk, hogy ötleteik ne maradjanak elszigeteltek, hanem mások számára is hozzáférhetővé, érthetővé és jelentéssel telivé váljanak.
Büszkeséggel tölt el, hogy egy fiatal, de tapasztalt csapat tagjaként dolgozhatok, amely nyitott az új megközelítésekre és ellen-narratívákra, miközben továbbra is a fotográfia hagyományaira épít. Ugyanilyen büszke vagyok az idei év végzőseire is, akik kritikus szemléletükkel ismeretlen nézőpontokat, személyes küzdelmeket és idősíkok egymásra rétegződését tárják elénk, és ezzel tágítják a fotográfiáról és a benne tükröződő sokhangú világról alkotott képünket. – Erdei Krisztina
Minden évben kíváncsian várjuk a végzős hallgatók diplomamunkáinak bemutatóját. Azért szeretnénk látni ezeket a sorozatokat, hogy megértsük, mi foglalkoztatta őket abban az évben, mi állt érdeklődésük fókuszában. Noha tudjuk, hogy nincs egyetlen kulcsszó vagy közös tematika, hiszen mindannyian saját személyiségük mentén dolgoznak, mégis valamennyien szeretnénk megpillantani a megközelítéseiket.
Művészeti szempontból minden év más és más. Felfedezhetünk trendeket, inspirációkat, akár fotófesztiválok hatásait vagy a nyilvános diskurzus témáit. Ezek művészeti megjelenése azonban mindig kérdéses. Az elmúlt másfél év eseményei jelentős változásokat hoztak: az ukrajnai háború folytatódott, újabb bizonyítékokat láttunk a globális felmelegedésre, nem állt meg a gazdasági recesszió és a hazai infláció sem. Mégis, bármennyire is meghatározták ezek a jelek a mindennapjainkat, világosan látjuk, hogy egyik sem szolgál egyértelmű vezérfonalként a fiatal fotográfusok számára. Vannak témák, amelyek kifejezhetők a fotográfia nyelvén és eszközeivel, és vannak összetettebbek, amelyek más megközelítést igényelnek. Olyan korszakba érkeztünk, ahol a művészi kifejezés egyre kevésbé direkt, médiumtól függetlenül, és a művészek egyre inkább metaforákon keresztül szólnak a világ állapotáról, nem pedig közvetlen utalásokkal.
Ennek ellenére, ha megvizsgáljuk a 2025-ös fotográfia mesterdiplomák témáit, felfedezhetjük, hogy a fiatal művészek többsége egy olyan megközelítés körül dolgozik, amit új identitásdefinícióként írhatnánk le. Olyan sorozatokat alkotnak, amelyek inkább őket magukat írják le: a saját helyzetükből, világhoz való viszonyukból, tájékozódásukból indulnak ki ebben a válságokkal és traumákkal teli világban. Azt tapasztaljuk, hogy az idei válaszaik személyesebbek: múltjukhoz, környezetükhöz, életkörülményeikhez vagy mindennapi tapasztalataikhoz kötődnek, hogy meghatározzák magukat művészként, és általános problémák közvetítőjeként. Reakcióik a jövőre irányulnak: ha ismerjük önmagunkat, jobban meghatározhatjuk, hogyan cselekedjünk, és hogyan építsünk egy jobb világot! – Petrányi Zsolt
